Roma fesztiválok támogatására írt ki pályázatot az Emmi

A nagyobb rendezvények mellett a kisebb roma kezdeményezések, fesztiválok támogatása is kormányzati cél, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a napokban kulturális pályázatot írt ki - mondta el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában a tárca társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára.

Langerné Victor Katalin arról beszélt: céljuk, hogy egészen kis települések és szervezetek is sikerrel pályázhassanak 250 ezer és 700 ezer forint közötti összegre. Célnak nevezte azt is, hogy olyan rendezvényeket tartsanak, amelyekre nem csak a romák mennek el. "Közelebb kell kerülni egymáshoz, ismerni kell a másikat, ez az egyetlen, ami az előítéleteket tudja csökkenteni" - fogalmazott.

A helyettes államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, civil szervezetek, egyházak, önkormányzatok és nemzetiségi önkormányzatok pályázhatnak, a kiírást az emet.gov.hu weboldalon találhatják meg az érdeklődők és május 7-ig jelentkezhetnek. Egész éves programsorozatra, tehát több kisebb eseményre, valamint egy nagyobb rendezvényre, roma napra is lehet támogatást nyerni - tette hozzá.

Langerné Victor Katalin jelezte, a pályázat feltételei között szerepel, hogy roma példaképeket is megszólítsanak. Több olyan tévéműsor is van, amelyben az ország megismerkedhet tehetséges roma fiatalokkal, és "mi azt szeretnénk", ha élőben is találkozni lehetne ezekkel a példaképekkel - mondta.

(MTI)

Forrás

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

A térségi weboldal üzemeltetője:
Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Martonvásár, Szent László u. 24.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.