Tordas evangélikus templom

Tordas evangélikus templom

Az 1790-ben épített, késô barokk stílusú templomot tagolt, hagymasisakos torony díszíti, az oldalhomlokzatok egyszerűek. A templombelsôt az építéssel közel egyidôs, klasszicizáló jellegű késô barokk oltár és szószék díszíti. Az oltárkép Krisztus feltámadását ábrázolja, 1787-bôl való. A bejárat fölötti oldalon klasszicista oszlopok U alakú karzatot hordoznak, amelyen díszes empire orgona áll.
A falu legrégebbi templomát a törökök elpusztították, köveit a késôbb betelepülô lakosok széthordták, házaikba beépítették. A régi templom falainak köveibôl épült a templom és a parókia között ma is álló kerítés. 1713. március 6-án a Varga Lôrincz és Juhász István vezetésével érkezô felvidéki evangélikusok egyezséget kötöttek Sajnovits Mátyással a letelepedésrôl, hitük szabad gyakorlásáról, a templomépítésrôl.

A felépült templomot azonban kis idô múlva, 1733-ban tűzvész hamvasztotta el, ekkor odavesztek a gyülekezet iratai is. Az újjáépített templomot 1767. márciusában újabb tűzvész pusztította el, ekkor leégett a parókia és az iskola is. A harmadik - ma is álló - templom Szikora Pál lelkészsége idején épült. 1787. április 17-én tették le a templom és a torony alapköveit és 1790. szeptember 8-án szentelték fel a templomot, amelynek tornyán eredetileg csillag volt.

Az eredetileg fazsindelyes tetôt 1949-ben cserélték palafedésre, ebben az évben alakították ki a parókia hátsó részében a gyülekezeti termet is. A harangok 1776-ban, 1793-ban és 1830-ban öntettek. Az I. világháború után csak az 1830-ban készített harang maradt meg. A Walzer cég által 1924-ben öntött két harang közül a nagyobbikat a II. világháborúban elvitték. Jelenleg két harangunk van, a nagyobb 1830-ban, a kisebb 1924-ben készült.

Az orgona 1855-ben épült, Szalay Károly székesfehérvári orgonaépítô munkája. 1861-ben újrahangolta, kitisztította a mester. 1934-ben új homlokzati sípokat kapott. Amikor 1965-ben villámcsapás érte a templomtornyot, az orgonaszekrény hátsó része is megrongálódott, a toronyszoba ajtaját belevágta a légnyomás az orgonába. Még abban az évben Kelemen Árpád tállyai orgonaépítô elvégezte a felújítást, bôvítést. Ekkor alakult ki az orgona jelenlegi 8 regiszteres összeállítása. Az elmúlt évek során a templom kitűnô akusztikai adottságai miatt több komolyzenei lemezfelvétel is készült nálunk.

Az oltár sajátos kialakítású, nem épült egybe az oltárképpel, körüljárható. Szent helynek tartjuk, azért, mert a templom felszentelésekor odaszánták Istennek azzal, hogy nem másra használjuk, nem más funkciót szánunk neki, csak ezt az egyet: legyen találkozási pont. Azaz: az imádság helye, a szentségek átadásának helye, az embert megszólító Isten és az Istent megszólító ember szavainak helye, az Istennel és egymással való megbékélés helye. A templom léte, története tanúságtétel, amint azt hirdeti az evangélikus köszöntéssé vált, 46. zsoltárból való idézet a templom bejárata fölött: "Erôs vár a mi Istenünk!"

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Vál, Vajda János u. 36., II. em.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
Telefon/Fax: 22/243-124
Mobil: 70/489-2088
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.