Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Egyesület

A Völgy Vidék Közösség célja összefogni a Váli-víz és a Szent László-patak völgye, valamint a Vértesalja és az Etyeki dombság egymással szomszédos települési önkormányzatait, valamint a területükön működő vidékfejlesztésért elkötelezett vállalkozásokat, civil szervezeteket, intézményeket és magánszemélyeket. A Völgy Vidék Közösség elsődleges feladata a fenti szervezetek vidékfejlesztéssel összefüggő tevékenységeinek, fejlesztéseinek ösztönzése és széleskörű partnerségük megteremtése.

A Völgy Vidék Helyi Akciócsoportot 67 szervezet alapította 2007 őszén (civilek, vállalkozások és önkormányzatok). Közülük 45-en vettek részt 2008 őszén a jogi személyiséggel rendelkező Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület létrehozásában (Völgy Vidék Közösség), melynek taglétszáma 2011-re 70 fölé, 2015-ben 80 fölé bővült.

Az alapítók 10 fős elnökséget és 3 fős felügyelő bizottságot hoztak létre, valamint felállítottak egy munkaszervezetet.
A 2014 évi tisztújító közgyűlés 5 évre választotta meg a Völgy Vidék Közösség elnökévé Bechtold Tamást Vál község polgármesterét, alelnökeivé pedig Tóth Andrásnét, a Martonvásári Nyár Kulturális Egyesület elnökét és Halász Ferencet. A felügyelő bizottság elnöke a következő 5 évben Dr. Szabó Tibor, Martonvásár város polgármestere, tagjai jelenleg Oláh Gyárfás, a "Szebb és Jobb Jövőt" Gyermekeinkért Egyesület elnöke és Dr. Balogh Lóránd, Vál község jegyzője.
A munkaszervezet megbízott vezetője 2014. szeptembere óta Bordás Emese.

A Völgy Vidék Közösség munkaszervezete (Völgy Vidék LEADER Iroda) feladatai közé tartozik a vidékfejlesztésben érdekelt helyi szereplők összefogása és támogatása, valamint a vidékfejlesztési tevékenységek ösztönzése a Völgy Vidék LEADER térségben.

A Völgy Vidék Helyi Akciócsoport 2008 elejére megalkotta, majd 2011 és 2013 tavaszán felülvizsgálta a Völgy Vidék Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát (VVK HVS). A stratégia mentén a 2007-2013-as időszakban a LEADER egyesület által támogatott projektek száma 192 db volt, ez 1.948 millió Ft támogatási összeget jelentett a következő megosztásban:

Mikrovállalkozások fejlesztése 13 db 119 millió Ft támogatás
Turisztikai tevékenységek ösztönzése 36 db 745 millió Ft támogatás
Falumegújítás és fejlesztés 19 db 282 millió Ft támogatás
Vidéki örökség megőrzése 12 db 179 millió Ft támogatás
LEADER jogcím 112 db 623 millió Ft támogatás

2015-2016-ban a Völgy Vidék Közösség megalkotta a 2014-2020-as időszakra szóló Helyi Fejlesztési Stratégiáját, melyet az Irányító Hatóság 2016. július 25-én jóváhagyott. A Helyi Fejlesztési Stratégia szerinti intézkedésekre rendelkezésre álló indikatív forráskeret 2020-ig 309.483.422 Ft. A Völgy Vidék Közösség működési és animációs költségekre 59.274.235 Ft vissza nem térítendő támogatásra jogosult.

 

Oldaltérkép

 

Kapcsolat

Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület
Iroda: Vál, Vajda János u. 36., II. em.
Székhely: 2473 Vál, Vajda J. u. 2.
Telefon/Fax: 22/243-124
Mobil: 70/489-2088
E-mail: volgyvidek@volgyvidek.hu

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.